Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 100 évvel ezelőtt született Iványi János

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2024. december 04. 12:00
Időutazás Gyulán – 100 évvel ezelőtt született Iványi János
Évforduló

100 évvel ezelőtt, 1924. december 12-én született Gyulamező tanyán (Békéssámsonon) dr. Iványi János (meghalt 2014-ben) orvos, belgyógyász, kórházi főorvos, diabetológus, infektológus, a sportorvostan szakorvosa, címzetes egyetemi tanár. Szentesen végezte el az elemi iskolát, majd a gimnáziumot 1935–1943 között. Szülei állatorvosnak szánták. 1943-ban Budapesten az állatorvosi fakultáson folytatta tanulmányait. A háborúban az egyetemi rohamzászlóalj tagja volt, megsebesült. A háború után Szegedre került, 1949-ben kapta meg az általános orvosi diplomáját. Belgyógyászati szakvizsgát 1953-ban tett, a fertőző betegségek szakorvosa 1961-ben lett. Orvosi gyakorló idejét Szentesen töltötte, majd 1949–1955 között a Szegedi Belgyógyászati Klinikán kezdte szakmai pályafutását dr. Purjesz Béla és dr. Hetényi Géza neves professzorok mellett. Ez idő alatt kezdett el érdeklődni a cukorbetegség iránt. 1955-ben megpályázta a Jászberényi Járási Kórház belgyógyászati főorvosi posztját. 1960-ig dolgozott ott, megszervezte a cukorbeteg-ellátást. 1960-ban Gyulára került, ahol kinevezték a belgyógyászati osztály vezetőjének. 1990-ben védte meg kandidátusi értekezését, amelyben munkája során szerzett tapasztalatait összegezte. Nyugdíjazásáig, 1994-ig töltötte be a vezetői posztot. Gyógyító tevékenysége elején kezdődött el a szakmája specializálódása. Ő elsősorban az endokrinológiával foglalkozott. Egész Békés vármegyére kiterjedően megszervezte munkatársaival a cukorbeteg-gondozást. A vármegye belgyógyász szakfelügyelő főorvosa volt. Számos publikáció kötődik a nevéhez a szaklapokban. Nagy hangsúlyt helyezett a gyógyításra, a tapasztalatok átadására és megvitatására. Felelősen állt hozzá az orvosképzéshez: a gyulai kórházban orvosi gyakorlaton részt vevők közül többen jelentős szakmai sikereket értek el, illetve erősítették a helyi kórház munkájának, gyógyító tevékenységének megítélését. Meghatározó orvosszemélyiség volt sok szakmai szervezetben. Sokrétű és gazdag szakmai munkáját számos elismeréssel díjazták.

iványi jános emléktáblája

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)