Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nem sikerült a Szuperligába kerülnie az ob I.-es bajnokcsapatnak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2024. október 28. 13:00
Nem sikerült a Szuperligába kerülnie az ob I.-es bajnokcsapatnak
A gyulai TSZSK női csapata a nyugati csoport bajnokával találkozott

Fotó: gyulai TSZSK

A gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub csapata az ob I.-es teniszbajnokság keleti csoportjának győzteseként a nyugati mezőny aranyérmesével, a PG Tenisz Klub együttesével nézett szembe nemrégiben Budapesten, a tét a Szuperligába jutás volt. 

A TSZSK közösségi oldalán azt írták: a hazai együttes egyértelműen esélyesebbnek számított, ennek ellenére a gyulai versenyzők nem feltett kézzel léptek pályára. A találkozó minden mérkőzése színvonalas, sportszerű és szoros küzdelmet hozott, végül a tapasztaltabb PG Tenisz Klub megérdemelt győzelmet aratott.

„Lányaink nagyon szépen helytálltak a rájátszásban, de amire nagyon büszkék lehetnek, az az a teljesítmény, amit a bajnokság tavaszi és őszi fordulóiban nyújtottak, hiszen tíz mérkőzésből mindössze egy vereséget szenvedtek” – emelték ki.

A csapat tagjai: Kovács Hédi, Beer Jázmin, Buchholcz Bora Gizella, Gyurkó Anita, Csernus Tímea Csenge, Csukás Réka.

A rájátszás eredménye: PG Tenisz–TSZSK Gyula 5-0.

Mérkőzések: Komlódi KiaraKovács Hédi 6/4, 7/6, Pukkai RékaBuchholcz Bora 6/4, 6/4, Fehér LauraBarta-Rohonyi Réka 6/4, 1/6, 11/9, Kolozár Lili 6/0, 6/3, Horváth NóraCsernus Tímea Csenge 6/3, 6/1. A páros mérkőzéseket nem játszották le.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)