Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Állatvédelmi témahetet tartottak a gyulai katolikus általános iskolában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2024. október 26. 14:00
Állatvédelmi témahetet tartottak a gyulai katolikus általános iskolában
A programsorozat legnépszerűbb eseménye a kutyás bemutató volt

Fotó: Karácsonyi János katolikus általános iskola

Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos programot, rendhagyó tanítási órát szerveztek nemrégiben a Karácsonyi János katolikus általános iskolában.

Szücs Viktória intézményegység-vezetőtől megtudtuk, a rendezvénnyel az állatok védelmére szerették volna felhívni a figyelmet.

– A projekthéten kiemelt szerepet kapott Assisi Szent Ferenc, akit 1979-ben II. János Pál pápa az ökológiával foglalkozók védőszentjévé nyilvánított – ismertette.

Elmondta: a programsorozat legnépszerűbb eseménye a kutyás bemutató volt, ahol a NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai mutatták be, hogyan segítik mindennapjaikat az állatok. A program a kutyakiképzés rejtelmeibe is bepillantást engedett – tette hozzá.

A rendezvényen szó volt a felelős állattartásról, a beporzók védelmének fontosságáról, a téli madáretetésről, a talajlakó élőlények hasznosságáról is.

A tanulók emellett madáretetőket készítettek szüleik segítségével, kisállat-bemutatót tarthattak társaiknak, valamint földigilisztákat fogadhattak örökbe a témahéten.

Fotó: Karácsonyi János katolikus általános iskola

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)