Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Állati jó napok a „Lila” iskolában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2024. október 24. 13:00
Állati jó napok a „Lila” iskolában
Hírek az 5. számú általános iskolából

Fotó: 5. számú általános iskola

Már hetedik éve rendezik meg az Állati jó napok elnevezésű programsorozatot az 5. számú általános iskolában az állatok világnapja alkalmából.

A rendezvényen nagy sikert aratott az Állati jó BemutatkoZOO. A „Lila” suli udvarát a gyerekek kis és nagy kedvencei, kutyusok, cicák, nyuszik, tyúkok, teknősök, hörcsögök és egyéb állatok népesítették be. A szünetekben Magyarország állatvilágával ismerkedtek meg a diákok, délután pedig a Gyulai Rendőrkapitányság állatvédelmi és bűnmegelőzési programjának keretében állatvédelmi előadáson vettek részt.

A következő napon találós kérdésekkel indult a szórakozás, a sulirádióban állatos rajzfilmek zenéi szóltak. Később Gyarmat Laura tartott lovasbemutatót. Délután Nagyon vadon címmel aszfaltrajzversenyen mutatták meg kreativitásukat az alsó tagozatosok.

A harmadik nap reggelén az iskolarádióban Páyer Csaba 4. a osztályos tanuló mondott el egy állatos mesét, majd az Állati jó kreatív kuckóban cicás ceruzatartót készítettek a gyerekek, majd csillámtetkóval és arcfestéssel zárult a háromnapos programsorozat. 

Az iskola tanulói hangulatos, izgalmas és tanulságos napokat tudhatnak maguk mögött, amelyeken az állatoké volt a főszerep.

Fotó: 5. számú általános iskola

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)