Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ilia Katalin főorvos kapta idén a Pándy-emlékérmet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2024. október 22. 17:25
Ilia Katalin főorvos kapta idén a Pándy-emlékérmet
Dobosné Püspöki Erikát és Szelezsánné Melis Mariannát Pándy-nővér címmel ismerték el

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ilia Katalin, az ideggondozó főorvosa kapta meg idén a Pándy-emlékérmet. Az október 22-i Pándy-emléknapi ünnepség faültetéssel indult a Pándy Kálmán-tagkórházban, ahol Pándy-nővér címmel tüntették ki Dobosné Püspöki Erikát és Szelezsánné Melis Mariannát.

A megjelenteket elsőként Becsei László főigazgató főorvos köszöntötte. Mint mondta, a gyulai kórházban a hagyományok ápolása, a neves elődök tisztelete mindig kiemelt értéket jelentett, bizonyítják ezt az emléktáblák, a Pándy-fák, amelyeket az emlékéremmel kitüntetett dolgozók ültetnek el.

Kiemelte: minden évben megemlékeznek névadójukról, a világhírű neurológusról és pszichiáterről, Pándy Kálmánról. Az ünnepség célja, hogy a jelenlévők megismerjék az orvos munkásságát, a pályakezdőket pedig az eseménnyel befogadják a munkahelyi közösségbe.

ilia katalin

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Vincze Gábor, a Gál Ferenc Egyetem gyulai karának dékánja köszöntőjében felidézte: a kórház névfelvételének története 1973-ban kezdődött, amikor Bali Hermina, az akkori megyei főorvos országos konferenciát szervezett Gyulán, ott találkozott Pándy Kálmán nevével egy kiadványban. Konkrét lépéseket 1986-ban tettek először, végül az abban az évben, október 14-én, a neurológus születésnapján vált hivatalossá az új név.

A köszöntők után esküt tettek a pályakezdők, valamint köszöntötték a szakvizsgázott orvosokat, majd a kitüntetések átadása következett.

A Pándy-emlékérmet idén Ilia Katalin, az ideggondozó főorvosa kapta meg, aki 1984-ben szerezte meg általános orvosi diplomáját, pályakezdőként a gyulai kórház ideg- és pszichiátriai osztályán helyezkedett el. 1990-ben pszichiátriai szakvizsgát tett, 1991-től a gyermek és felnőtt, 2001-től a kamaszkorú és felnőtt betegekkel foglalkozott.

Szelezsánné Melis Marianna

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

1994-ben adjunktussá, 2001-ben főorvossá nevezeték ki, az ideggondozó munkáját 2004 óta vezeti. 2012-ben Kórházért kitüntetést kapott. Rendszeresen vesz részt továbbképzéseken és tanfolyamokon, 1998 óta az orvosi kamara, 1995 óta az igazságügyi szakértői kamara tagja. A kórházban eltöltött évek alatt figyelemre méltó eredményeket mutatott fel.

2024-ben Pándy-nővér címet kapott Dobosné Püspöki Erika főműtősnő. 1991-ben végzett ápolóként, 1994-ben szakápolói, 1997-ben szakasszisztensi képesítést szerzett. 1999-ben kezdett dolgozni a szemészeti osztályon. 2007-ben diplomás ápolóként végzett a Gál Ferenc Egyetemen, abban az évben nevezték ki főműtősnővé. Fontosnak tartja, hogy folyamatosan bővítse szakmai tudását, kétszer előadóként szerepelt a Szemészeti Szakdolgozók Országos Kongresszusán.

Szintén Pándy-nővér címet kapott Szelezsánné Melis Marianna ápoló, aki 1987 óta dolgozik a kórházban. 1989-ben általános ápoló és asszisztens, 1990-ben felnőtt szakápolói végzettséget szerzett. 1998-ban a DOTE főiskolai karán ápolói vizsgát tett. 1996-tól a fertőző osztályon dolgozott ápolóként, 1997-ben a mozgásszervi rehabilitációs osztályra került főnővérként, ahol 2020-ig dolgozott. Jelenleg a fertőző osztály műszakos ápolója, infekciókontroll összekötője. 2013-ben alapító tagja volt a Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesületének.

dobosné püspöki erika

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)