Kihirdették a Virágos Gyuláért 2024 verseny győzteseit, A legszebb konyhakertek nevű országos program fürdővárosi díjazottjait, valamint a Hagyományőrző Gazda- és Kertbarátkör által meghirdetett madáretető- és odúkészítő verseny legjobbjait október 9-én a gyulai városháza dísztermében.
A virágosítási versenyt négy kategóriában írta ki a gyulai önkormányzat, keresték a legszebb virágos előkertet, balkont és ablakot, ház előtti közterületet, intézményt és vendéglátóhelyet. A versenykiíráshoz csatlakozva különdíjat ajánlott fel a Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör, a Gyulai Gazda- és Polgári Egyesület, a Wenckheim Krisztina Közalapítvány és a Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület.
A legszebb konyhakertek programra balkon, mini, normál, zöldséges, gyümölcsös, vegyes és közösségi kategóriában lehetett nevezni. Különdíjat ajánlott fel a Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör, a Gyulai Gazda- és Polgári Egyesület, továbbá a Wenckheim Krisztina Közalapítvány, és a Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör életműdíját is átadták.
A madáretető- és odúkészítő versenyt a városi óvodások és általános iskolások körében hirdették meg; három kategóriában 21 pályamű érkezett be.
Görgényi Ernő polgármester a díjátadón kifejtette: szemmel látható, ahogy környezetünk változik, és ezt kerttulajdonosként is megtapasztaljuk. Példaként említette, hogy „emberemlékezet óta a legmelegebb nyáron vagyunk túl, amely kertjeinket is igencsak megviselte”.
Leszögezte: vannak dolgok, amelyekre kevés ráhatásunk van, de a szűkebb környezetünkért rengeteget tehetünk, és jó példával járhatunk elöl.
Hangsúlyozta: oda kell figyelnünk a vízgazdálkodásra, a zöldfelületek gondozására, fejlesztésére. A gyulai önkormányzat ezért telepít erdőket a város köré, ezért óvja a növényeket, gondozza, fejleszti a parkokat, amelyekbe öntözőrendszereket telepített, és ezért ültet az utcákra, terekre évente legalább 200 fát – sorolta.
Emlékeztetett: idén indították el a Gyümölcsfát a portára, díszfát az utcára programjukat, amelynek célja a lakosság ösztönzése új fák telepítésére és hosszú távú vagy legalább három évig tartó gondozására. Kiemelte: a vártnál is nagyobb volt az érdeklődés, június végéig 252 gyümölcsfát és közel 200 díszfát igényeltek a lakosok. Hozzátette: csak a közterületeken megduplázódik Gyulán az egy évben elültetett fák száma.
Beszédében arra is kitért, hogy a Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör elnökének, Pomázi Ferencnek a kezdeményezésére idén hirdették meg először a madáretető- és odúkészítő versenyt. A fenntarthatóságot és környezettudatosságot célzó, természetbarát megmérettetéssel a szervezők fő célja, hogy felhívják a figyelmet a madarakról való gondoskodás fontosságára, és jógyakorlatokat adjanak át a fiatalabb generációknak. A programot az ország több települése is átvenné; „a kezdeményezéssel Gyula ismét egy jó és nemes ügy mellé állt” – húzta alá.
A városvezető azt is mondta: a három verseny résztvevői időt, pénzt és energiát nem kímélve zöldítik Gyulát, „a közös jövőnkért dolgoznak”.
A Virágos Gyuláért 2024 verseny díjazottjai
Virágos előkert:
- helyezett: Szakadáti János
- helyezett: Szabó Györgyné
- helyezett: Hortobágyi Istvánné
- helyezett: Auer György
- helyezett: Kassai Péterné
- helyezett: Rozgonyi Ottóné
- helyezett: Rozgonyi Ottó
- helyezett: Kárczis Rebeka Mária
Virágos ablak és balkon:
- helyezett: Szabó Mária Melinda
- helyezett: Varga Tivadar
- helyezett: Fábián Ferencné
- helyezett: Ács Lajosné
- helyezett: Darók Gabriella
Virágos közterület:
- helyezett: Hetednapi Adventista Szeretetotthon
- helyezett: Szabóné Juhász Edit
- helyezett: Merza Ibolya
- helyezett: Czégény Zoltánné
- helyezett: Mikó Anita
- helyezett: Károlyi Imréné
- helyezett: Gózné Emenet Erzsébet
Virágos intézmény és vendéglátóhely:
- helyezett: Id. Christián László Városi Sporttelep
- helyezett: galbácskerti óvoda
- helyezett: Ewoldt Elíz-óvoda
- helyezett: Népkert Söröző – Juhászné Dobra Anna
- helyezett: Csigaház Panzió – Krankovicsné Metz Erzsébet
- helyezett: Segítő Kezek Idősek Otthona
- helyezett: törökzugi óvoda
- helyezett: Béke sugárúti óvoda
Különdíj a meghirdetett négy kategóriába nem sorolható, kiemelkedően értékes kertért:
Podhraczky Andrea
A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör különdíja a legszebb belterületi kertért:
Kis Rudolfné
A Gyulai Gazda- és Polgári Egyesület különdíja a legszebb külterületi kertnek:
Nagy Mihály Jánosné
A Wenckheim Krisztina Közalapítvány különdíja az év ifjú virágkertészének:
Domokos Arnold
A Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület különdíjai a tömbházak környezetében lévő virágoskertek példaértékűen gondozásáért:
Varga Lászlóné, Takács Józsefné
A legszebb konyhakertek program díjazottjai
Mini kategória, 50 négyzetméter alatti kert:
- helyezett: Bukor Ágnes
- helyezett: Simonfalviné Enyedi Erika
- helyezett: Herczeg János és Nyikora Andrea
Normál kategória, 50 négyzetméter feletti kert:
- helyezett: Darók Gabriella
- helyezett: Gózné Emenet Erzsébet
Zártkert 1. (zöldségeskert):
- helyezett: Schriffert András
Elismerő oklevél:
Sajti Balázs és Sajti Benett
Zártkert 2. (gyümölcsöskert):
- helyezett: Nyikora Péter
- helyezett: Papp Zsolt
Zártkert 3. (vegyes kert):
- helyezett: Szabó László
- helyezett: Balogh Imréné
- helyezett: Illés Olivér
Közösségi kert:
- helyezett: máriafalvai óvoda
- helyezett: Boldog Apor Vilmos katolikus óvoda
- helyezett: Mágocsi úti óvoda
- helyezett: galbácskerti óvoda
- helyezett: németvárosi óvoda
- helyezett: Bajcsy-Zsilinszky úti óvoda
- helyezett: Ewoldt Elíz-óvoda
- helyezett: szentpálfalvai idősek klubja
Elismerő oklevél:
Bay Zoltán általános iskola, Béke sugárúti óvoda
A Gyulai Gazda és Polgári Egyesület „külterületi különdíja”:
Gombkötő István
A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarátkör „belterületi különdíja”:
Tárnok Barbara
A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarátkör elnöki elismerése:
Fenntartható Vegyszermentes Ökoszisztémákért Alapítvány
A Wenckheim Krisztina Városfejlesztési és Környezetvédelmi Közalapítvány különdíja az év ifjú konyhakertészének:
Domokos Alina
„Ötletes különdíj”:
Nagy Ferencné
A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör életműdíja:
Gúti Sándorné
A zsűrizésért és Gyula város környezetének szépítéséért Pomázi Ferenc és Werner György, a zsűrizésében való tevékenykedéséért Mészáros Ilona, Pintér Lászlóné és Rozsos Sándorné, a verseny megszervezéséért és lebonyolításáért, valamint Gyula város népszerűsítéséért Hajnal Edit részesült elismerésben.
A madáretető- és odúkészítő verseny díjazottjai:
Elismerő oklevél:
Bajcsy-Zsilinszky úti óvoda, a németvárosi óvoda Micimackó csoportja, a németvárosi óvoda Törp csoportja, a Mágocsi úti óvoda Pillangó csoportja, a gyulavári óvoda, a Boldog Apor Vilmos-óvoda Galamb csoportja, máriafalvai óvoda, az Ewoldt Elíz óvoda Pillangó csoportja, Sólyom Gabriella Mira, Kesztyűs Flóra Petra, Juhász Konstantin, Ökrös Dániel
A verseny „innovációs különdíja”:
Rus-Gal Evelin
A verseny díjazottjai az óvodai csapat kategóriájában:
- helyezett: a Mágocs úti óvoda Cica csoportja
- helyezett: törökzugi óvoda
- helyezett: a németvárosi óvoda Margaréta csoportja
A verseny díjazottjai az általános iskolai alsó tagozatos diákok kategóriájában:
- helyezett: Kokavecz Attila
- helyezett: Domokos Arnold
- helyezett: Hack Zsombor
A verseny díjazottjai az általános iskolai felső tagozatos diákok kategóriájában:
- helyezett: Balogh Bianka
- helyezett: Dani Letícia
- helyezett: Szilágyi Andrea
A verseny zsűrijében végzett lelkiismeretes, kiemelkedő szakmai munkájáért elismerésben részesül Széll János, Mészáros Ilona, Zatykó Károly és Werner György.