Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán tartják az Országos Testnevelésügyi Konferenciát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2024. október 04. 16:47
Gyulán tartják az Országos Testnevelésügyi Konferenciát
Mintegy háromszázan vesznek részt a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének rendezvényén

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor 

Gyulán rendezi meg az Országos Testnevelésügyi Konferenciát a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete október 4-én és 5-én a Gyulasport Nonprofit Kft. közreműködésével, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős szakállamtitkárságának támogatásával.

Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár az esemény október 4-i megnyitóján, a gyulai városháza dísztermében aláhúzta: a mozgásra nevelés kiemelt társadalmi feladat.

Emlékeztetett: a magyar oktatásban 1921-ben vált kötelezővé a testnevelés, ezután indult el az országban a főiskolai szintű képzés.

Arra is kitért, hogy több mint tíz évvel ezelőtt vezették be a mindennapos testnevelést, majd a fizikai fittségmérési rendszert, a NETFIT-et.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor 

A helyettes államtitkár arról is szólt, hogy Magyarországon minden negyedik gyermek túlsúlyos, és előfordul, hogy a fiatalok olyan szív- és érrendszeri problémákkal fordulnak a háziorvosukhoz, amelyek sok esetben már visszafordíthatatlanok.

Ennek kapcsán leszögezte: fontos, hogy az oktatás reagáljon a társadalom változásaira; a testnevelők munkája kiemelt jelentőségű.

Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettese kifejtette: a sportirányítás és a testnevelők számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy rávegyék a fiatalokat a rendszeresen mozgásra.

Mint fogalmazott, a sport olyan értékekkel ajándékozza meg a diákokat, mint az alázat, a kitartás, a küzdeni akarás, a csapatban gondolkodás képessége. Ezek olyan erények, amelyek nemcsak a sportpályán, hanem a mindennapi életben is javunkra válnak – tette hozzá.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor 

Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta:  a fürdőváros a sportra szánt erőforrásait elsősorban a diáksport, a tömegsport, a szabadidősport és az utánpótlás-nevelés fejlesztésére és fenntartására fordítja.

Kiemelte: minél több gyermeknek, fiatalnak szeretnének segíteni abban, hogy megismerje azt az örömöt, amit a sport adhat, és kibontakoztathassa a tehetségét. Ebben van segítségükre a Magyar Diáksport Szövetség, amellyel kiváló partneri viszonyt ápolnak, ezt jelzi, hogy 2024-ben nyolcadik alkalommal lehetett házigazdája a város diákolimpiai döntőknek.  

Kifejtette: a város sportinfrastruktúrájának a fejlesztése mellett fontosnak tartják, hogy segítsék az oktatási intézményeket a sporteszközbeszerzésekben és szakembereik anyagi elismerésében.  

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor 

Kertes István, a Gyulasport NKft. ügyvezetője lapunknak elmondta: a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Szövetsége harmadik alkalommal választotta Gyulát konferenciája helyszínéül. Jelezte: mintegy háromszázan regisztráltak az idei eseményre, melyet három helyszínen rendeznek meg: a városháza dísztermében, a városi tornacsarnokban és a Vigadóba.

A megnyitón együttműködést kötött a Nemzeti Pedagógus Kar és a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete, valamint átadták a Matolay- és a Dr. Istvánfi Csaba-életműdíjat.

A konferencián a testneveléssel és a sporttal kapcsolatos előadások hangzanak el, elsősorban a labdajátékok témakörében.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)