Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Békés megye 1944–1945-ben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2024. október 04. 13:00
Békés megye 1944–1945-ben
Konferenciát rendezett az MNL Békés Vármegyei Levéltára

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Békés megye 1944–1945-ben címmel rendezett konferenciát október 4-én az MNL Békés Vármegyei Levéltára az Almásy-kastély Stefánia-szárnyában.

Sáfár Gyula levéltárigazgató elmondta: 2006 óta tartanak minden évben intézményi napot, amely során konferenciát rendeznek egy adott tematikában. Idén az 1944–45-ös Békés vármegyei eseményeknek állítanak emléket, hiszen a Magyar Nemzeti Levéltár már készül az 1945-ös év nyolcvanadik évfordulójára, elkezdték az adatgyűjtést a háborús károkról, valamint a szovjet katonai birtokbavételről.

A konferenciát Görgényi Ernő polgármester nyitotta meg, aki beszédében úgy fogalmazott: amikor sokáig béke van, akkor úgy gondoljuk, hogy az a természetes, vannak viszont olyan pillanatok, amikor világossá válik, hogy mennyire törékeny ez a rend.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Kiemelte: ma a televízióban és az interneten láthatjuk a háborús híreket, képsorokat rakéták becsapódásáról, de nem látjuk mögötte az emberi sorsokat, a társadalmi folyamatokat, hogy mennyire alantassá tud válni az ember, ha lehetőséget lát a káoszban.

– A mai konferencia egy ilyen korszakra fókuszál, Békés vármegye egyik legsötétebb fejezetébe enged bepillantást – fogalmazott a városvezető.

A köszöntő után a Békés vármegyei, a Csongrád-Csanád vármegyei, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei levéltárak munkatársai tartottak előadásokat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)