Gyulai Hírlap - Titokzatos Kaukázus

Hajasztán (az örmények így nevezik államukat) tengerparttal nem rendelkező hegyvidéki ország, 1991 óta független, egyharmad magyarországnyi területével a kaukázusi régió legkisebb nemzetközileg is elismert független állama. Korábban az oroszok, előtte perzsák, azeriek, grúzok, törökök, asszírok tették rá kezüket. Noha geopolitikailag Európához tartozik, a szintén örmények lakta szakadár köztársaság, Hegyi-Karabah függetlenségét nem sikerült elismertetni, a terület 2023 óta Azerbajdzsán része. Maga az Ararát – amely az Örmény-felföld legmagasabb hegye, az örmények nemzeti szimbóluma (Noé bárkája itt feneklett meg) – sem örmény területen, hanem Törökországban emelkedik, jó időben szinte mindenhonnan látszik az országból, több fotón csodálhattuk meg hófödte csúcsait.

29 800 négyzetkilométeres területen mintegy 3 millió örmény él, a többi szétszórva a világban, hiszen ők csak azokat számítják be a lakosságba, akik otthon vannak bejelentve. Az ország hivatalos nyelve az örmény, amely az indoeurópai nyelvcsalád keleti ágához tartozik, és saját ábécével rendelkezik. Az örmények a III. század elején fogadták el a kereszténységet, és már 295-ben (a konstantini fordulat előtt) államvallássá tették, legmagasabb rangú vallási vezetőik máig a katholikoszok, a lakosság 94,7%-a gregoriánus. Számos aktív kolostor működik az országban, a legjelentősebbekről láttunk képeket: Haghpat apátság (az UNESCO-világörökség része), Geghard, Sanahin, Noravank, Goshavank, Sevanavank, Echmiadzin kincstár, Armenia (Khop Virap), Zvarnots ősi temploma (a 12 évig veremben raboskodó Szt. Gregori/Gergely ereklyéivel), Genocidum Múzeum, és persze a csodálatos főváros, Jereván. A legizgalmasabb kultuszhely a VII. századi Szt. Hripszime (egy legendás apáca) temploma volt, amely Örményország legősibb keresztény templomai között van, benne egy kincstár, amelyben a Jézus bordái közé szúrt Longinusz-lándzsának a hegye található, valamint egy Szt. János által faragott feszület, továbbá Tádé, Bertalan, Péter és András apostoli relikviái, a Szt. Kereszt maradványai, illetve Noé bárkájának darabjai. Persze az előadó a jelenünkben jobban ismert magyar örményeket is megemlített, például Kacsóh Pongrác zeneszerzőt, Hollósy Simon festőművészt, Csiky Gergely drámaírót vagy az 1849-es Kiss Ernő tábornokot.

Magam szintúgy a legértékesebb látnivalók között tartottam számon a Matenadaran művészeti múzeum kéziratgyűjteményét, ahol többek között a Biblia első örmény nyelvű kéziratát is tárolják. Külön történet szólt Garni híres citadellájáról, amely egy i. e. VIII. századi, illusztris, hellenisztikus Héliosz-templom, amely rabszolgák által alulról fűtött fürdőként is funkcionált. Közben megcsodálhattuk a Garni-kanyon fantasztikus bazalt formációit, az örmény Stonhenge-nek tartott Khndzoresk (Goris) szikláit, a világörökség címet kiérdemelt, IX. századi Tatev kolostort. Sok hegyet véltem felfedezni, persze, hiszen az ország 90%-a 1000 m felett terül el. Ilyen a 2410 méter magas Selim-hágó, amelynek tetején egy ősi karavánszeráj működött, romjait ma is megtaláljuk. Elképedtem Noratus középkori temetőjén, ahol khacskarok (faragott míves keresztek, általában nem emberi arcokkal, hanem virágmotívumokkal, indákkal) gazdag sora állt. Az előadás túlnyomó része Örményországról szólt, de jogosan, hiszen a terület – kulturális ősisége mellett –, a régészeti és biogenetikai kutatásoknak hála, az emberiség második bölcsőjének is tekinthető. Szomorú tény, hogy a  2004-es Szafarov-gyilkosság, illetve -botrány 2012-es újratárgyalása okán Örményország felfüggesztette diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal. 2022 decemberében azonban a külügyminiszterek újra felvették a fonalat az áldatlan állapot helyreállítása érdekében.

A maradék egyharmad időben Grúzia vagy mostanság Georgia (grúz nyelven: Szakartvelo) került górcső alá. A mintegy 3,7 milliós népességű ország demokratikus, félelnöki köztársaság. 1991-ig szintén a Szovjetunió egyik tagállama volt, 2023 óta azonban tagjelöltje az EU-nak. Fővárosa Tbiliszi, amely az ázsiai titokzatosság és az európai báj keveréke. A grúz kultúra gyökerei háromezer évre nyúlnak vissza. A grúz bor világhírű történelmi távlatai miatt (8000 éves magokkal), máig az ország gazdaságának fontos részét képezi. A bor szó etimológiája sok indoeurópai nyelvben bizonyíthatóan a grúz „ghvino” szóból származik, miközben valóban egy „tejjel-mézzel folyó Kánaán” területén ment végbe az erjedési folyamat egy musttal teli, mézréteggel lezárt anyagedényben (kvevrik). Különleges bortrezorok működnek, illetve méregdrága borpárlat, azaz Sarajishvili konyakmegőrzők. A jó konyak 16-20 évesnél kezdődik, ezt az örmények is tudják, sört ugyan csap(ol)nivalót, de Ararat konyakot aranyáron gyártanak.

Csomós doktor emellett arról tájékoztatott, hogy Sztálin (azaz eredetileg Ioszeb Dzsugasvili) szülőháza és személye körül még mindig tagadhatatlanul erős kultusz van. Dzsugasvili 1878-ban született a cári Oroszország grúziai tartományában, a fővárostól 150 kilométerre északnyugatra fekvő Gori kisvárosban, gyermekkorában kizárólag grúzul beszélt. Mondhatni, a kis házikóból mára egy erődszerű mauzóleum lett, noha a generalisszimusz a Kremlben nyugszik. Természetesen Sztálin mellett más ismert grúzokat is felidéztünk (például a Veszprémben is járt Katie Melua énekesnő), és folytattuk kalandos utunkat: például egy 19. századi fürdőépület a fővárosban, Uplistsikhe barlangvárosa, Szvetichoveli székesegyház, Ananuri erőd- és templomkomplexum, Satili erődítmény, Martvili kolostor, Bagrati katedrális (Kutaiszi, a 3. legnagyobb város).

Számtalan helyről és történetről hallhattunk egy felkészült előadótól, ismeretterjesztő, kétórányi informatív, történelmi, vallási, gasztronómiai „gyorstalpaló” volt előadása, amely után magam is arra készülnék, hogy fel a bakancsot, és irány a Kaukázus, vagyis ahogy a jó erdélyi örmények mondanák: „խոզից ո՛չ մատաղ կլինի, ո՛չ էլ ՝ մածուն” (Ha a fa alatt fekszel, nem esik a szádba a körte)!