A végéhez közeledik az 1738-as gyulai pestisjárvány után épült Szentháromság-kápolna tetőszerkezetének a felújítása, jelenleg a munkálatok utolsó fázisai zajlanak.
Mint arról korábban beszámoltunk, az épületet 25 évvel ezelőtt kívülről felújították, de a 94 évvel ezelőtt újjáépített tetőszerkezeten ez idáig nem végeztek komolyabb munkálatokat. A héjazat annyira elvékonyodott, hogy nem lehetett tovább halogatni a cseréjét; a munkálatokra 15 millió forint pályázati támogatást nyert el a gyulai Nádi Nagyboldogasszony Plébánia a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től.
Kovács Péter plébános egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta: a vörösréz burkolat lebontásakor kiderült, a korhadás és a cincérek akkora kárt tettek a faszerkezetben, hogy azt teljesen le kellett bontani. A megnövekedett költségek miatt a plébánia segítséget kért a gyulai önkormányzattól, amely a Miniszterelnökséghez fordult támogatásért; a beruházásra 15 millió forint forrást ítéltek meg a városnak.
Fotógalériánkban a kivitelező cég által készített képek is láthatók a bontási szakaszról és az új tetőszerkezet építéséről.