Gyulai Hírlap - Az ismeretlen Norvégia

A Mogyoróssy János születésének 219. évfordulójához kötött ünnepi hét keretein belül, az újraindult Világjáró gyulaiak sorozat részeként Bagyinszki Zoltán fotográfus tartott előadást a Simonyi olvasóteremben a napokban.

Bagyinszki Zoltánt Gyula városában sokan tisztelik, munkásságát számos fórumon ismerik, előadásait örömmel és sokan hallgatják: garantált volt a telt ház. Állítom, hogy történeteit, világlátott karizmáját, tapasztalatait az egykorvolt népművelői attitűdje táplálja. Egyszerűen nem bír leállni, nem képes sztereotip módon elképzelt nyugdíjasként élni: neki mennie kell! Hol Texasban, hol Erdélyben, hol a magyar peremvidékeken találjuk. Ez alkalommal a „skandináv kutya” fejét, Norvégiát látogatta meg feleségével, a mindig naprakész, derűs és jól szervező Zsókával. A könyvtárban töltött másfél óra alatt a legfontosabb helyszíneket jártuk be, amelyeket ők maguk is végigutaztak szerpentineken, fjordokon, hegyeken, tavakon, hidakon, alagutakon (pl. a 24,5 km-es, rekorder Lærdal-alagút), völgyeken, szurdokokon és falvakon át. Közel 3000 fotóból a leginformatívabb 250 darabot láthattuk, hol folyamatos diavetítésben, hol tematikusan a beszámolóhoz kötve.

A legígéretesebb látnivalókat gyűjtöttem egy csokorba az előadásról: Osló (főváros, halpiac, királyi palota, Parlament, a Nobel-békedíjak átadásának helyszínt biztosító városháza, Karl Johans gaten, a szobrairól nevezetes Vigeland park), Sogne-fjordrendszer (203 kilométer hosszan nyúlik be a szárazföldbe, a kis Skjolden faluig; legnagyobb mélysége: 1309 m), Myrkdalen (kiváló síparadicsom), Tvindefossen (csodás, 152 m magas vízesés, amely az 1990-es évek végén vizének fiatalító és potencianövelő hatása miatt szerzett hírnevet), Bergen vagy Bryggen (a Hanza-virágkorból fennmaradt, az UNESCO világörökségi listáján szereplő kikötőpart színes épületekkel), Fløyen-hegy (Bergen mellett áll, pazar kilátás nyílik innen a kisvárosra), Hardanger Nemzeti Park (Steinsdalsfossen vízesés a leghosszabb norvég függőhíddal: Hardanger-híd), Eidfjord városka kikötője (hatalmas óceánjáró hajókkal tarkítva), az ország leglátványosabb szakadékvízesése (Vøringsfossen, 182 m).

A természeti és épített környezet csodája mellett Norvégia alkotmányos monarchiájában „a nép szereti a királyt” (a király 1991 óta V. Harald, utódja fia: Haakon norvég koronaherceg), és tudják, mire megy el az adójuk: elsőosztályú infrastruktúra, egészséges táplálkozás, sok sport, remek sörök jellemzik – állapította meg Bagyinszki. Ultraliberálisok (ez a nézet kapott hatalmas pofont 2011-ben, amikor Anders Breivik 77 ártatlan fiatalt gyilkolt meg, és persze vannak, akiknek épp a gendertanok kibővített értelmezése és a lépten-nyomon kifeszített, szivárványos zászlók tömege nem tetszik) és megazöldek (az elektromos áram legjavát állandó, bő vízhozamú, nagy esésű folyókra telepített vízerőművek szolgáltatják), energiájuk nagy részét maguk termelik, de a világpiacról vásárolják vissza maguknak, így is olcsóbb áramhoz jutva. A kőolaj-, a földgáz- és a ritkaföldfém-készletük (amit éppen 2024-ben fedeztek fel) tartósan biztosítják az életszínvonalhoz a komoly GDP-t (94 660 $/fő) és az egyenletes gazdagsági növekedést (tavaly pl. 4,5%-os). Norvégia talán ezért szólhat bele a partvonalról is Európa ügyeibe, mert ugyan nem tagja az Uniónak, de alapító tagja a NATO-nak (1949) és a norvég korona pénzpiaci ára is tartós stabilitást mutat. Gazdasága mellett irodalmi közélete is világszínvonalú, hiszen négy irodalmi Nobel-díjassal is büszkélkedhetnek (összesen hét Nobel-díjasuk van): Bjørnstjerne Bjørnson (1903); Knut Hamsun (1920); Sigrid Undset (1928) és legutóbb éppen 2023-ban: Jon Fosse. Ibsent is minden középiskolás érettségiző ismeri, bizonyára ő is megérdemelte volna a díjat, ahogyan a skandináv krimik koronázott királya is: Jo Nesbø.

Érdemes magunknak felfedezni e kiváló írókat, mint ahogy a norvég Roald Amudsen fedezte fel társaival az északnyugati átjárót, és érte el elsőként a Déli-sarkot. Korábban csak a viking őslakosoknak sikerült ekkora távolságokat megtenniük, pedig hajójuk, a drekkar korántsem volt annyira óriási, mint egy fregatt az angol armada flottáiban. Viszont gyönyörű motívumokkal látták el, tervezésben messze elől jártak, akárcsak a törhetetlenre edzett acélkardok esetében. A jelenlévők pár fotó erejéig láthatták is a roskilde-i Vikingeskibsmusee (vikinghajó-múzeum) 11. századi hajóit és a sziklákból kiálló Ulfberht-kardokat. Noha utóbbit mesterségesen hozták létre, a Szószék-szikla (Preikestolen, vagyis Prédikálószék; 604 m;) teteje egy körülbelül 25 x 25 méter lapos felület, amelynek sziklaszirtjei nagyon is természetesen emelkednek Lysefjord fölé. Persze a közel 100 km/h-s szél ellenére Bagyinszki kimerészkedett a szirtekre a fotózáshoz, így saját perspektívából ismerhettük meg e Pangea-elszakadáskor kialakult, hihetetlenül szabályos képződményt. Elképesztően tartalmas fejesugrás volt ez a távolinak tűnő, de repülővel mégis két és fél óra alatt elérhető norvég valóságba. Kijelenthető, hogy az előadás végére Norvégia nem is maradt olyan ismeretlen.

A gyönyörű tájakat látva, Bagyinszki élménybeszámolóját hallgatva biztosan kijelenthetem, hogy a KFT-nek nem volt igaza, miszerint „szóba se jöhet Skandinávia”. Aki teheti, keresse fel utazóinkat, hallgassa meg a baráti jótanácsokat, és induljon neki – lehetőleg még ebben az életében. Ki tudja, eljut-e olyan messzire, mint Thor Heyerdahl a Kon-Tikivel?