Gyulai Hírlap - Naplementék Gyomán

Felolvasó-színházi ősbemutató helyszíne volt szerda este a gyulai Várszínpad, ahol bravúros szereposztásban láthatta-hallhatta a közönség az Ártatlanok – Levelek a Kner család életéből (1938–1946) című összeállítást a Gyulai Várszínház nyári fesztiválja keretében. Az előadás szöveganyagát Erdész Ádám történész és Szil Ágnes író közreműködésével válogatták. A produkció rendezője Hegedűs D. Géza, dramaturgja Elek Tibor.

Vasárnap délelőtt van, a nap gyönyörűen süt odakint. Kner Imre nyomtatvány-jegyzékeken dolgozik, és megírja „intelmeit” Mihály fiának. Az 1938. szeptember 11-én, Gyomán kelt sodró erejű levél az első abból a folyamból, amely elhangzott a Gyulai Várszínház Ártatlanok – Levelek a Kner család életéből (1938–1946) című kétórás ősbemutatóján, a várszínpadon. 

A gyomai nyomda alapítója, Kner Izidor fia, Kner Imre ebben a levelében foglalta össze életfilozófiáját, amellyel az örökösét, Mihályt arra figyelmeztette, tanuljon meg bánni az emberekkel, mert ettől lesz majd jó vagy rossz az élete, és sose higgye azt, hogy csak mások lehetnek viszonyai elrontói. 

Kner Imre arról is ír levelében a még iskolás fiának, hogy mások elfogultsága és elhamarkodott ítélete nem befolyásolhatja az embert önmaga megítélésében. Aki tisztességes, és erkölcsi alapon áll, bár folyton keresi, mi a jó neki, azt is nézi, hogy ne okozzon kárt másoknak. Nem tesz meg olyasmit, ami miatt önmaga előtt szégyenkeznie kellene. Kner Imre ezen soraiért nem is szégyenkezhet, az utókor viszont a vele való viszonyában annál inkább. Ez a darab alapvetése.

A gyomai nyomdászklasszis azonban nem hagyja ennyiben. Azzal folytatja, hogy a tisztességes ember figyelemmel van az emberiség egyetemes értékeire is, él a lelkében az érzés, hogy tagja egy nagy közösségnek, az emberiségnek, és igyekszik ennek a közösségnek is az érdekeit szolgálni. A tisztességes ember tehát azt is figyeli, nem befolyásolja-e a saját ítéletét a saját érdeke, és nem azon keresztül, torzítva látja el a közérdeket. 

„Mindig gondolj arra, fiam, hogy mi magyarok vagyunk. Magyarnak nevelt bennünket már dédapád, nagyapád és a szüleid is, és minden jogunk, okunk megvan arra, hogy jó magyarnak érezzük magunkat. Senkinek az az emberi, erkölcsi joga nem lehet meg, hogy ezt a magyarságot kétségbe vonja, elvonja tőlünk. [... ] Nekünk be kell bizonyítanunk, hogy értékes és jó magyarok vagyunk, ennek az egyetlen módja pedig az, hogy mennél több, mennél jobb és mennél értékesebb magyar munkát végezzünk. Ez az egyetlen lehetőség az ellenfeleink lefegyverzésére, és sohasem a szájaskodás, a vita.”

Ezeknél a mondatoknál tagadhatatlanul mindenki érzi a nézőtéren, hogy a nyilas terror kegyetlenül és igazságtalanul elbánt a Knerekkel, de főként Imrével, aki a folytatásban hosszan értekezik arról is, hogy ő és a családja a végsőkig kitart majd a hazai posztjain. Ha fizikai pusztulás vár rájuk, akkor sem mozdulnak el Magyarországról, nem tudnának másutt élni. S ha ez még mindig nem fáj eléggé, akkor feltesz egy kérdést, amely jól megkínozza az embert: szüksége van-e a magyar népnek az ő pusztulására, jobb lesz-e neki, ha meghal, használ-e neki azzal, ha elvész. 

Hogy ez bekövetkezett, azt ekkor már tudjuk, hiszen elmondja a narrátor a bevezetőben: volt egyszer egy család, a Kner család, amelynek több tagjai is világszerte ismert alakja a magyar nyomdászat- és könyvművészet történetének. Mint a mesékben. Majd a felolvasó-színház szereplői rendre bejönnek a színpadra és leülnek egy-egy székre. A kivetítőn az általuk megformált családtagok fényképeit látja a közönség. Tisztázódik, ki kicsoda.

Kner Izidor 1882-ben 22 évesen alapította meg nyomdáját Gyomán. A „kedves apa”-ként emlegetett családfő az elhangzó levelek megírásakor már nem élt. A „kedves anya”-ként emlegetett feleség, született, Netter Kornélia viszont még életben volt az első levél megírásának pillanatában. Hat gyermeknek adott életet, öt élte meg a felnőttkort. 

Kner Imre, Izidor legidősebb fia 13 évesen lépett be a családi nyomdába, a két háború között a könyvművészet nemzetközileg elismert mestere, atyja halála után a gyomai nyomda vezetője lett.

Albert, a nyomdaalapító Kner Izidor legkisebb fia, nyomdász, tipográfus, Budapesten a Bródy család tulajdonában lévő Hungária Hírlapnyomda művészeti vezetőjévé nevezték ki.

Kner Endre, Kner Izidor fia, a családi nyomda pénzügyi vezetőjeként lépett be a történetbe, apja halála után a nyomda résztulajdonosa lett. Kedvelte a természetet, a gyermekeket és a sportot.

Erzsébet, Pörke, Kner Izidor leánya 1924-ben a család segítségével könyvkötő műhelyt nyitott Budapesten. Sokáig legismertebb iparművész-könyvkötőjeként tartották itt számon.

Kner Zsuzsa, Kner Imre leánya zeneiskolai tanulmányokat végzett, zongoratanárnak készült. 

Kner Mihály, Kner Imre fia nyomdásznak tanult. 

Albert volt a család egyetlen tagja, aki nem idehaza, hanem külföldön képzelte el a jövőjét. Mozgalmasabb életre vágyott. 1926 tavaszán, amikor már neve volt a szakmában, tudta, hogy önálló utat kell járnia. A családja iránti aggódás a kivándorlás gondolata felé sodorta a második világháborúban. Felesége első házassága révén amerikai állampolgár volt, így a család beutazási engedélyt kapott az Amerikai Egyesült Államokba. 

Kner Albert 1940 áprilisában hagyta el az országot, júniusban a Container Corporation of America alkalmazottja lett, ahol sokoldalúságának köszönhetően hatalmas sikert ért el. Cége felismerte, hogy tudása jobban érvényesül a tervezői munkakörben, mint a termelésirányításban, így 1946-ban már önálló laboratóriumot vezetett. Erről leveleiben rendszeresen beszámolt az otthoniaknak, arra ösztönözve mindnyájukat, hogy kövessék őt Amerikába.

Idehaza azonban megszülettek a zsidótörvények, Kner Imrét munkaszolgálatra kötelezték. A família, bár sejtette, hogy a helyzet eldurvulhat, örvendett az ország revíziós sikereinek, Észak- és Kelet-Erdély visszacsatolásának. A régi erdélyi klientúra is visszapártolt hozzájuk. A deportálást azonban nem úszták meg, a család több tagja megsemmisült a lágerekben. 

A munkaszolgálatból megszökött Kner Mihályt apja távollétében, 1945. február 21-én nevezték ki üzemvezetőnek. A rokonság elvesztése és a kommunista nyomás, amely őt és a gyomai nyomdát is elérte, mélyen érintették. Mihály reményvesztetten 1945. december 6-án öngyilkos lett. Az összeállítás első része Imre utolsó levelével zárul.

A felolvasó-színház második részének első levele 1945-es íródott. Ebben a „felvonásban” leginkább emberveszteségekről hallunk, a deportálások borzalmairól, a Knerek megváltozott életminőségéről, csalódottságáról. Valamennyien talpra próbálnak állni, ebben sokszor gyomai emberek segítenek nekik, a magárahagyatottság, az elmagányosodás, a hitevesztettség, a befelé fordulás azonban úrrá lesz rajtuk. Albert is szürkébben látja már ekkor az amerikai hétköznapokat.  

A családtörténetet Erzsébet 1946. szeptember 7-én és 16-án kelt levelei zárják. Ezekben úgy véli, hogy amennyiben sikerülne odakint felépítenie egy új életet, talán még boldog is lehetne. Emigrációja előtti utolsó gondolatai az előadás végét jelzik, de jelzik egy életnek és egy remek családtörténetnek is a befejezését: „Nagyon szépen elbúcsúztam Gyomától. Sok nagyon szép sétát tettem különböző holt és élő Körösök partján. […] Nagyon sok szép naplementét láttam.” 

A darabot Hegedűs D. Géza rendezte, a dramaturgia Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatójának az érdeme. A felolvasott leveleket Erdész Ádám történész-levéltáros 2023-ban szerkesztett Levelek a Kner család életéből 1938–1949 című vaskos könyvéből válogatták a szerkesztő és Szil Ágnes író közreműködésével. 

Az Ártatlanok – Levelek a Kner család életéből (1938–1946) című produkció szereposztása a következőképpen alakult: Kner Imre hangján Hegedűs D. Géza szólalt meg, aki a második részben a narrátor feladatát látta el, Erzsébetet Hegyi Barbara keltette életre, Albertet Hirtling István. Szántó Balázs Endre és Mihály bőrébe bújt. Az első rész narrátora, Antóci Dorottya Zsuzsa sorait olvasta fel az ősbemutató publikumának.