Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lúczi Gergely lett a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság megbízott igazgatója

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2024. július 05. 13:00
Lúczi Gergely lett a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság megbízott igazgatója
A 2019-ben kinevezett igazgató, Szabó János nyugdíjba vonul

lúczi gergely

Forrás: facebook.com/kovizig

Lúczi Gergely lett a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság megbízott igazgatója – közölték a Kövizig hivatalos közösségi oldalán.

Mint írták, a szakember építőmérnökként végzett, majd megszerezte az okleveles környezetvédő, nemzetközi hidrológus, jogi szakokleveles mérnöki végzettséget is, ezt követően a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mesterképzésén okleveles nemzetközi vízpolitikai menedzser szakképzettséget szerzett. 1997-ben kezdett az igazgatóság vízgazdálkodási osztályánál dolgozni ügyintézőként, később csoportvezető, majd osztályvezető lett. 2012-ben bízták meg a műszaki biztonsági szolgálat vezetésével. 2019 februárjában lett az igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese, ezt a feladatkört továbbra is ellátja az igazgatói megbízás ideje alatt.

Hozzátették: a 2019-ben kinevezett igazgató, Szabó János július 4-én megkezdte felmentési idejét és 41 év vízügyi ágazatban eltöltött idő után nyugdíjba vonul. Építőmérnöki oklevelét a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának Vízépítőmérnöki szakán szerezte meg 1983-ban. Ebben az évben kezdett dolgozni a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál, kezdetben öntözésfejlesztéssel foglalkozott. 1992 és 2006 között kivitelezőként tevékenykedett, az első időszakban az igazgatóság keretein belül, majd különböző gazdasági társaságokban. 2006. január 1-jén került vissza az igazgatóság állományába, mint a vízrendezési és vízhasznosítási osztály vezetője, majd 2012-től műszaki igazgatóhelyettes lett. Kiváló irányítói és vezetői képessége, széles körű szakmai ismeretei alkalmassá tették arra, hogy az igazgatóság egyszemélyi felelős vezetőjévé váljon, 2019. február 8-tól lett a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője.

szabó jános

Forrás: facebook.com/kovizig

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)