Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 10 évvel ezelőtt emléktáblát avattak fel József Dezső egykori lakhelyén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2024. július 05. 12:00
Időutazás Gyulán – 10 évvel ezelőtt emléktáblát avattak fel József Dezső egykori lakhelyén
Évforduló

10 évvel ezelőtt, 2014. július 29-én firtosi József Dezső tiszteletére állított márványemléktáblát egykori lakhelyén a Gyulai Városbarátok Köre. A polgári leányiskolában, később az 1. Számú Általános Iskolában tanított a kitűnő rajztanár, festőművész, aki az Egyedi utca 22. szám alatt lakott. Az avatás helyszínén Székely Árpád, az emléktábla-állítás kezdeményezője köszöntötte a megjelenteket. Avatóbeszédet Kiss György Munkácsy-díjas festő és éremművész mondott. Firtosi József Dezső márványtábláját Kiss György és Durkó Károly, a Gyulai Városbarátok Körének elnöke leplezte le. Az avatáson közreműködött az Erkel Ferenc Vegyeskar.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)