Régen lehetett már így tele a gyulai városháza díszterme ennyi ifjú tehetséges titánnal, mint ma, amikor az idei tanév városi diákolimpikonjait ünnepelték az egykori megyeházán. A díjátadó ünnepségen a kitűnő sportolókon kívül megjelentek testnevelőik, felkészítő nevelőik, szüleik, az oktatási intézmények vezetői, valamint a városvezetés képviselői is.
Nemzeti himnuszunk után dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntötte a sportolókat.
- A mai, állandóan változó világunkban ritkaságszámba megy, hogy ha egy több évtizeddel elindult kezdeményezés szinte változatlan formában fennmaradhat, de szerencsére vannak kivételek. Az alap-és középfokú közoktatási intézmények diákolimpiai versenyrendszere éppen ezek közé tartozik, hiszen kisebb-nagyobb változtatásokkal ugyan, de évtizedek óta szerves részét jelenti minden tanévnek. A diákolimpia a város sportéletének egy olyan alapvető eleme, amelynek keretében az úszástól az asztaliteniszig, a focitól az atlétikáig, nagyon sok sportágban mérettetik meg magukat a fiatalok. Természetesen fontos a kiemelkedő tehetségek felkutatása, de egyértelműen nem csak ez a célja ezeknek a versenyeknek. Ernest Hemingway-t idézve: „A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít” – mondta a városvezető.
Csaszni László, a Békés Megyei Diáksport Egyesület elnöke beszédében elmondta, a tavaly megújult Magyar Diáksport Szövetség új alapokra kívánja helyezni a szövetség rendszerét, amely során a testnevelésórák típusa, módszertana közelebb kerül majd a gyerekekhez.
- Több játék és megszerettetés lesz az iskolában, hogy jobban tudjatok sportolni, és hogy még több öntevékeny diák mozogjon, illetve vegyen részt a sportszervezésben. A diákolimpiai versenyrendszer ettől kezdve tanulmányi versenynek számít, ezért az országos versenyeken elért eredmények 5-8 pontig felvételitámogató értéket jelentenek. A tanulókat és nevelőiket is kérem, továbbra is tegyék a dolgukat olyan szeretettel és lelkesedéssel, mint eddig, hiszen aki itt van, az mind minta, és az mind nyertes a többek számára – hangsúlyozta az megyei elnök.
Ezután a GYAKI Implom József Általános Iskola 5. b osztályos tanulói, valamint a Kränzlein énekegyüttes adott elő közös műsort a kiváló sportoló ifjak és felkészítőik tiszteletére, akik hamarosan átvehették díjaikat, érmeiket.
A 2012/13-as év kiváló gyulai sportolói:
Az Alapfokú Közoktatási Intézmények eredményei:
Kézilabda
Leányok IV. kcs.
1. GYAKI 5. Sz. Ált.- és Sportiskola
2. GYAKI Implom J. Tagintézmény
3. GYAKI Dürer A. Tagintézmény
Fiú IV. kcs.
1. GYAKI 5. Sz. Ált.- és Sportiskola
2. GYAKI Implom J. Tagintézmény
3. N. Balcescu Román Ált. Iskola
Felkészítő nevelők: Majorné Horváth Izabella, Kovácsné Orbán Éva, Szentléleki Béla, Rokszin Tibor.
Kosárlabda
III. kcs. leányok
1. Karácsonyi J. Kat. Ált. Iskola
2. GYAKI Bay Z. Tagintézmény
3. GYAKI Dürer A. Tagintézmény
IV. kcs. leányok
1. GYAKI Bay Z. Tagintézmény
2. Karácsonyi J. Kat. Ált. Iskola
3. GYAKI Dürer A. Tagintézmény
III. kcs. fiúk
1. GYAKI Bay Z. Tagintézmény
2. GYAKI Dürer A. Tagintézmény
3. Karácsonyi J. Kat. Ált. Iskola
IV. kcs. fiúk
1. GYAKI Dürer A. Tagintézmény
2. GYAKI Implom J. Tagintézmény
3. GYAKI Bay Z. Tagintézmény
Felkészítő nevelők: Seresné Lakó Gyöngyi, Puczkó Annamária, Nádházi István, Szekeres Lajos.
Teremlabdarúgás
IV. kcs. fiúk
1. GYAKI Implom J. Tagintézmény
2. GYAKI 5.Sz Ált és Sportiskola Tagintézmény
3. GYAKI Dürer A. Tagintézmény
Felkészítő nevelők: Szentléleki Béla, Nádházi István, Pluhár János
Labdarúgás
I. kcs.
1. GYAKI Implom J. Tagintézmény
2. Magvető Ref. Ált. Iskola
3. GYAKI Dürer A. Tagintézmény
Gólkirály: Kiss Gábor (Magvető R. Á. Isk.)
II. kcs.
1. GYAKI Implom J. Tagintézmény
2. GYAKI Dürer A. Tagintézmény
3. Magvető. Ref. Ált. Iskola
Gólkirály: Szűcs Soma (GYAKI Implom J. Tagint.)
III. kcs.
1. GYAKI Implom J. Tagintézmény
2. GYAKI Dürer A. Tagintézmény
3. Magvető. Ref Ált. Iskola
Gólkirály: Sáss Ádám (Dürer A. Tagint.)
IV. kcs
1. GYAKI Dürer A. Tagintézmény
2. Magvető. Ref Ált Isk
3. GYAKI Implom J. Tagintézmény
Gólkirály: Kovács Gergő (Dürer A. Tagint)
Felkészítő nevelők: Nacsa Rita, Kovács Katalin (Magvető), Kovácsné Orbán Éva, Nádházi István (Dürer), Szekeres L., Szentléleki Béla, Oláh Ferenc (Implom).
Játékos Sportverseny
1. GYAKI 5. Sz. Ált.-és Sportiskola
2. Dürer A. Tagintézmény
3. GYAKI Implom J. Tagintézmény
Felkészítő nevelők: Szilágyi Teréz (Implom), Vinczéné F. Ágnes, Bacsa Edina. (5.Sz), Kovácsné Orbán Éva (Dürer)
Középfokú Közoktatási Intézmények eredményei
Kosárlabda
V-VI. kcs. fiúk
1. Erkel Ferenc Gimnázium
2. Harruckern J. Közokt Intézmény
3. N. Balcescu Román Gimnázium
V-VI. kcs. leányok
1. Erkel Ferenc Gimnázium
2. Karácsonyi J. Kat. Gimnázium
3. Harruckern J. Közokt. Intézmény
Felkészítő nevelők: Szentlélekiné Moldován Éva, Puczkó Annamária, Hajdu Zoltán János, Kovács László,
Teremlabdarúgás
V. Kcs
1. Göndöcs B. Szakközépiskola
2. Erkel Ferenc Gimnázium
3. Karácsonyi J. Kat. Gimnázium
VI. kcs.
1. Göndöcs B. Szakközépiskola „B”
2. Karácsonyi J. Kat. Gimnázium
3. Göndöcs B. Szakközépiskola „A”
Felkészítő nevelők: Muszka Attila, Forrás Imre, Papp Károly
Röplabda
V-VI. kcs. leányok
1. N. Balcescu Román Gimnázium ”A”
2. Erkel Ferenc Gimnázium
3. N. Balcescu Román Gimnázium ”B”
V-VI. kcs. fiúk /4 csapat
1. N. Balcescu Román Gimnázium
2. Karácsonyi J. Kat Gimnázium
3. Erkel Ferenc Gimnázium
Felkészítő nevelők: Szentlélekiné Moldován Éva, Czoldánné Domokos Györgyi, Puczkó Annamária
Kézilabda
V-VI. kcs. leányok
1. Erkel Ferenc Gimnázium
2. Göndöcs B. Szakközépiskola
3. Harruckern J. Közokt. Intézmény
V-VI. kcs. fiúk
1. Erkel Ferenc Gimnázium
2. Göndöcs B. Szakközépiskola
3. Harruckern J. Közokt. Intézmény
Felkészítő nevelők: Puczkó Annamária, Prohászkáné Nemes Szilvia, Szücs Levente, Muszkáné Fekete Szilvia
Labdarúgás
V.-VI Kcs lány
1. Göndöcs B. Szakközépiskola
2. Karácsonyi J. Kat. Gimnázium
3. N. Balcescu Román Gimnázium
V.-VI Kcs fiúk
1. N. Balcescu Román Gimnázium
2. Göndöcs B. Szakközépiskola
3. Erkel Ferenc Gimnázium
Felkészítő nevelők: Szentlélekiné Moldován Éva, Papp Károly, Fekete Szabolcs Muszka Attila, Forrás Imre