Sok a diagnosztizálatlan eset, ezért fontos felhívni a figyelmet a familiáris hiperkoleszterinémiára (FH), azaz örökletes magas koleszterinszintre, amelynek szeptember 24-e a világnapja – mondta Márk László belgyógyász, kardiológus főorvos.
Márk László kiemelte: az FH egy genetikus, örökletes rendellenesség, amely már fiatal életkorban is súlyos szív- és érrendszeri betegségeket okozhat.
Mint mondta, a rendellenességben szenvedőknek már születésüktől fogva magas a vérükben a kis sűrűségű lipoprotein (LDL), azaz a „rossz” koleszterin. Esetükben nagyon gyakori az érszűkület, valamint az infarktus.
Aláhúzta: Magyarországon körülbelül 20 ezer embert érinthet a betegség, de nagyon sok a diagnosztizálatlan eset, ezért is lenne fontos a rendszeres szűrés, valamint az azonosított betegek megfelelő kezelése.
Márk László érdekességként hozzátette: egyes elméletek szerint az első dokumentált FH-s beteg, Lisa del Giocondo, azaz Mona Lisa volt. Leonardo da Vinci festményén az alany szeménél és kezén is koleszterin- és zsírlerakódásnak tűnő dudorok látszódnak, néhány forrás szerint pedig Mona Lisa fiatalon hunyt el.